Biiiiim: Első szombati kiruccanás

Bonsoir!

A munkanapok errefelé igencsak hosszúak, ahogy elnézem majdnem mindenki simán eldolgozgat este 6ig. Így pénteken este a bevásárláson és vacsorán kívül már nem sikerült sokmindent csinálni. Vacsorára valami érdekességet/francia specialitást ettünk, galette a neve, és valami krumpliprósza szerű palacsinta. Nem tudtam, hogy az, jó éhes voltam, aztán annyit értettem az étlapból, hogy van rajta sajt, hagyma, meg szalonna. Na mondom ez jó lesz, aztán nem kicsit néztem, mikor kihozták. Jól nem igazán laktam vele, de utána sikerült rendelnem egy rendes palacsintát, bár fogalmam sem volt róla, hogy az lesz :D

Valami ilyesmi volt, csak kicsit szebb, ha lehet ezt mondani.

Aztán szépen, talán túl hamar el is jött a szombat reggel. Szombatra egy hosszabb kiruccanást terveztünk: Megnézni Le Mount Saint Michelt és Saint-Malo városát.
Ha jól emlékszem, akkor olyan 11 óra felé sikerült is elindulni, és negyed 1 felé meg is pillantottuk a kolostort.

Annyit kell tudni róla, hogy: Mount Saint Michel

Csináltunk ezermillió fotót, már azelőtt, hogy beértünk volna magába a kolostorba. A kocsitól még legalább 10 percet kellett gyalogolni, így volt rá idő. Aztán én azt hittem, hogy bent, csak a nagy üresség fogad, de tévedtem, nem is kicsit. Bent, az alsó utca totál be volt rendezve étteremnek, souvenir boltoknak. És csak úgy hömpölygött a tömeg. Szépen fellépcsőztünk a tetejére, közben vásárolva egy belépőt, és megnézegettük a belsejét is a monstrumnak. Meg kell hagyni szép.

Lefelé jövet kiderült, hogy nem csak csapattársam egy angyal, hanem én is az vagyok néha...

Megéhezvén, betértünk egy szendvics+üdítő+palacsinta menüre az egyik kiszolgálóegységbe. Vettünk pár képeslapot, meg egy hűtőmágnest az egyik gyűjtőszenvedéllyel megáldott kollégánknak.

Franciaország, Mount Saint Michele

Sajnos a kolostorhoz apály idején érkeztünk, így nem nagyon láthattuk közelről a óceánt (Itt a legnagyobb az árapály jelenség a világon, akár 13m-t is változhat a tenger szintje.), így el kellett mennünk a közelben lévő kalózvárosba, Saint-Maloba. Odaérve, a navigáció szépen bevitt minket az óváros macskaköves és kb. másfél autó széles (mindenhol parkoltak) utcácskáiba. Végül sikerül kikeveredni, és találni egy nyugis parkolóhelyet. Egyből az óceánpart felé vettük az irányt. Szép-szép, csak a víz kicsit már hideg így szeptember vége felé.

Találtunk pár partravetett szilikonimplantátumot is, vagy lehet, hogy medúzák, amelyek nem voltak elég gyorsak az apállyal szemben?

Ezután sétálgattunk még ide-oda, nézelődtünk egy szigetecskén is, ahová csak apály idején lehet kimenni, tábla is van kitéve rajta, hogy ha jön az ár, akkor meg ne próbáljunk visszamenni, szépen nyugodtan várakozzunk. Egy másik sziget is van a közelében, de oda már nem tudtunk volna átmenni száraz lábbal, pedig azon volt valami építmény (kastélyszerűség). Visszavettük magunkat az óvárosi részbe, hogy nézzünk valami harapnivalót. Nagy nehezen sikerült kikötni egy kínai étteremben, a kiírást az útiszótárammal nagyjából lefordítgattuk. De nem engedtek vacsorázni, mondták menjünk vissza 7 óra után...kb. 10 perc volt még addig. Sikerült elütni egy kis nézelődéssel, vettünk egy üveg bort, egy borszaküzletben, ahol francia mércéhez képest elég kedvesek voltak az eladók, maguktól mondták, hogy beszélnek angolul. Valamint érdeklődtek azután is, hogy honnét jöttünk, aztán megkérdezték, hogy Magyarországon készítenek-e bort? :)
Azért visszatértünk a kínaiba, mert egyik kollégám szeretne enni mindenféle tengeri herkentyűt. Én is valami garnélát választottam, nem volt rossz, de a jótól messze van...egy jó marhapöri dödöllével jobban esett volna. De legalább úgyahogy megtanultam evőpálca használatával táplálkozni.